Új utakat kereső kozmetikus kolléganő, figyelem!
Nyitott vagy a konvencionálistól eltérő módszerekre?
Ismerd meg a bőrápolás merőben új, holisztikus megközelítését!
CELLBLASTER therapy® by Erika Varga
Kezeld az okot, hogy megszüntesd a tünetet!
A külső tünetek mögött, mindig valamilyen belső probléma húzódik meg, ezért összetett problémára, csak összetetten szabad megoldást keresni.
Ahogy idősödünk testünk, így arcunk izmai is egyre tónustalanabbá válnak. A szervezet 25 éves kor után fokozatosan veszít víztartalmából. Amíg a test izmait edzéssel erőben és formában tudjuk tartani, addig az arc izmaira már kevesebb figyelmet fordítunk.
A szövetek rengeteg állapotukat befolyásoló információt raktároznak magukban. Ha eredményesen akarunk szöveti szinten változásokat elérni, akkor ezeket az információkat felszínre kell hoznunk, majd új információkkal segíteni, hogy testünk önmegújító folyamatai révén regenerálja saját magát.
Összetett problémára, csak összetetten szabad megoldást keresni.
A két arcfelünk között eltérés van, kinél kevésbé, kinél erősebben. Ez lelki és fizikai okokra egyaránt visszavezethető és ezeknek mindegyike figyelmet érdemel.
A szövetek rengeteg állapotukat befolyásoló információt raktároznak magukban. Ha eredményesen akarunk szöveti szinten változásokat elérni, akkor ezeket az információkat felszínre kell hoznunk, majd új információk importálásával segíteni, hogy testünk önmegújító folyamatai révén regenerálja saját magát. Bízhatunk benne, nagy mágus.
Hogyan működik a Cellblaster therapy®?
A Cellblaster therapy® by Erika Varga személyre és problémára szabott segítséget nyújt, hogy invazív beavatkozások nélkül, megőrizzük vonásaink és bőrünk fiatalságát, illetve az erőteljesebb elváltozásokat regenerálva, frissebb, fiatalosabb bőrrel és arcvonásokkal tudjuk megélni az idő múlását.
Nincs annál csodálatosabb érzés, amikor vendégünk kezelés után percekig szótlanul nézi magát a tükörben, és próbálja befogadni a látványt. Majd elkezd örülni. Úgy igazán. Megtelik a szoba szeretettel. A többi jön magától …
A Cellblaster therapy® alkotóelemei
#1.
HIDROGÉN TERÁPIA
A molekuláris hidrogén a legkisebb és egyben legerősebb antioxidáns, ráadásul reaktív oxigénnel egyesülve szervezetünk kiválasztó folyamatait segítő értékes vízzé válik. Egyetlen elemként képes áthatolni az agy-vér gáton is, védve agyunkat a károsodásoktól. A molekuláris hidrogén kimutatottan növeli a sejtek nedvességtartalmát úgy, hogy növeli a sejten kívüli nedvességtartalom sejtekbe való bejutását, ezért az egyik leghatékonyabb szövethidratáló anyag.
Az AQUASURE H2 hidrogénterápiás géppel kiegészített kezelések igazi anti-aging bombák. Felturbózzák a szervezet antioxidáns szintjét, ezzel segítik a gyulladásos folyamatok megszűnését és gátolják az öregedési folyamatokat.
#2.
CO2 Carboxy Combo theraphy
A CO2 Carboxy Combo terápia a sejtek öngyógyító folyamatait aktiválja, ezzel elősegíti a bőr azonnali regenerálódását. A széndioxid kezelés különösen hatékony aknés, gyulladt bőrön, hegek esetében vagy fáradt, fakó bőrszínű vendégeknél.
A kezelés hatására a bőr vérkeringése intenzívebbé válik, csökken a tág pórusok mérete, segíti a szennyeződések eltávolítását. Az igénybe vett bőr simábbá, egészségesebbé válik a maszk és a gél együttes alkalmazása során.
eltűnik az ödéma és a stagnáló folyamatok
#3.
Oxigén terápia
#4.
A kezelések hatására az arc feszesebb, simább lesz és megszűnnek az egyenetlenségei. Megemelkedik a megereszkedett arcbőr, az orcák kitelnek, az arc középső részét felhúzza, ezzel visszaáll a természetes volumen.
A craniosacrális kezelés, a bukkális masszázs és az arcizmok stimulálása támogatja a két testfél közötti egyensúly kialakulását, ami elengedhetetlen a szimmetrikus arcfelek megjelenéséhez. A terápia erős lelki oldódással is együtt jár, ami tovább segíti a testi megújulást.
A Cellblaster therapy® alkotóelemei
A tökéletesen friss, hidratált és tiszta érzés
A molekuláris hidrogén, mint legkisebb elem és legerősebb antioxidáns, ami energizál, mos és hidratál.
A bőr és az érzékek felébresztése
A Cellblaster therapy® arcápoló elixír, mely összetételénél fogva értékes aminosavakkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal látja el a sejteket, ezzel segíti újjászületésüket.
A kezelés különlegessége
A craniosacrális rendszerünket harmonizáló figyelő, gyógyító érintés, ami támogatja, hogy a testben kialakult egyensúlytalanságok feloldódjanak, tudatosabban irányítsuk érzelmeinket és cselekedeteinket.
Az arcszobrászat maga
A masszázs mozdulatok, melyek serkentik a nyirok- és vérkeringést, tónusba hozzák az izmokat, javítják az arc dimenziós képét, feloldják a szövetekben lévő blokkokat, elakadásokat, segítik a harmonikus, fiatalos vonások újraélesztését.
Vallom, hogy a belső béke, a lelki egyensúly, a harmónia megléte nagymértékben hozzájárul fizikai valónk minőségéhez. A gondoskodó érintés, az értő hallgatás, a szerető figyelem elengedhetetlen feltétele annak, hogy egyensúlyban tudjuk tartani magunkban és magunk körül is az öt elemet: a Fémet, a Vizet, a Fát, a Tüzet és a Földet …
Fontosnak tartom, hogy a hazai szakemberek a professzionális technológiákkal együtt, egy teljesen új szemlélettel is megismerkedjenek, amivel sokkal többet nyújthatnak vendégeiknek, mint eddig!
Tudj meg többet az oktatásról, érdeklődj nálunk!
Jelentkezz a következő oktatásra most!
legyél holisztikus szemléletű Cellblaster therapy® szakember
és nyújts kivételes szolgáltatást vendégeidnek!
Tudásbázis
A bőrödről
Mi történik az öregedési folyamat közben?
A megoldás
Ez lefordítva azt jelenti, hogy tudatossággal mi is befolyásolhatjuk, hogyan öregszünk, ráadásul a legelemibb szinten, a sejtek szintjén.
Az antioxidánsok természetes védelmet nyújtanak az oxidatív stressz ellen. Oda ajándékoznak egy elektront a szabadgyököknek, és ami a legjobb, utána is stabilak maradnak. Ideális helyzetben a sejtek elegendő antioxidánssal rendelkeznek, ahhoz, hogy semlegesíteni tudják a testünkben lévő szabadgyököket.
A szabadgyökök károsító hatásairól
A hidrogén jótékony hatásairól
Napjaink csodálatos újításainak köszönhetően, már vizet tudunk molekuláris hidrogénnel dúsítani.
Miért jó ez nekünk?
Mert a hidrogénes vízben lévő hidrogénmolekulák megszüntetik (-) töltés átadásával a szabadgyökök (+) gyök állapotát, illetve át tudnak hatolni a vér-agy gáton, a sejtmembránon, a mitokondriumokon, sőt, még a sejtmagon is. Védik a mitokondriumokat és javítják a mitokondriális rendellenességeket.
Ha bőrön keresztül molekuláris hidrogénnel dúsított vizet juttatunk speciális eszközök (AQUASUREH2, MILI Pure Spray) segítségével a szervezetbe, akkor a vízben található hidrogén molekulák képesek kifejteni tisztító, energizáló és hidratáló hatásukat. Valójában a mini energiagyárakat hozzuk működésbe, tehát támogatjuk az izomműködést.
Az így előkészített izmok alkalmassá válnak arra, hogy fizikai és energetikai stimulációval alakítsuk és formáljuk őket.
Eredmények
CELLBLASTER therapy® 1 kezelés
A Cellblaster therapy® megjelölés védjegyoltalom alatt áll, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatal 17908575 lajstromszámon bejegyezte.